Miután Jane lelőtte Maura
biológiai apját/a maffiavezért/az FBI által legkeresettebb bűnözőt, Paddy
Doyle-t (John Doman), aki épp Maurát próbálta megvédeni az aktuális bűnügyük
lehetséges elkövetőjétől, Paddy magasról a földre zuhant. Nem halt meg, de
szokatlanul eredeti és kegyetlen, hogy éppen Jane szakítja el Maurát az
apjától, aki pedig nem sokkal korábban beszélt neki a biológiai anyjáról, és
elmagyarázta, hogy szeretett volna jó apja lenni.
És ha ez nem lenne elég,
Paddy esete egy nappal Constance Isles (Jacqueline Bisset), Maura
örökbefogadó anyjának cserbenhagyásos gázolása után történt. "Azt akartam,
hogy a finálé nagy és bonyolult és elnyomó legyen Maura számára" - mondta
Janet Tamaro, vezető producer a TVGuide.com-nak. "Ez keresztezi a családját,
a munkáját és ami a legfontosabb, a Jane-nel való barátságát, amely most
veszélyben van".
Jane
és Maura barátsága a régi lesz még valaha? Mi lesz Paddy-vel? Találkozik
Maura a biológiai anyjával? Janet Tamaro válaszol égető kérdéseinkre a
fináléval, és a harmadik évaddal kapcsolatban.
Először is, azt hiszem,
mindenki tudni akarja, hogy Paddy meghal-e.
Janet Tamaro: Utána néztem, milyen magasról, és milyen nagyot esett a
kőkemény betonra, így nem hiszem, hogy fogja magát, és föláll. Szeretem John
Doman-t. Nem tér vissza szellemként. Ez nem csak egy álom volt. Azt hiszem,
lenne még élet Paddy Doyle számára, túl is élhetné, és csak utána halna meg.
Eldöntöttem, mit fogok csinálni.
Hogyan jött az ötlet az
évad végéhez?
A középutat választottam az évad során. A csatorna nem bízott meg azzal,
hogy cliff-hanger-rel (függőben maradó cselekménnyel) zárjak, de mint író,
szeretek ilyenekkel előrukkolni. Nézőként utálom! [Nevet] Utálom,
mikor a záró képkocka azt váltja ki, hogy "Mi van? Csak viccelsz!". Tudtam,
hogy kétségek között akartam hagyni őket egymással, és abban is biztos
voltam, hogy nem akarom megismételni az első évad "egyiküket lelövik"
zárását. A két nőt erősen megoldatlan konfliktushelyzetben akartam hagyni,
mind a két oldalról.
Jane és Maura között
voltak kisebb konfliktusok, de soha nem volt ennyire kétségbeejtő a helyzet.
Így van. Emiatt gondolom, hogy mind a két színésznő csodálatos. A kémia
tökéletesen működik közöttük a vicces pillanatokban és mindkettejükben van
egy más szintű érzékenység, de akkor is érdekesek, amikor épp
konfliktushelyzetben vannak, ahogyan az is, hogy hogyan dolgozzák fel a
munkájukat. Az utolsó néhány másodpercben Jane arcát látjuk, amikor valami
tapintható és nyugtalanító dolgot érez, ami az én szándékomat is mutatja:
borzalmas pillanatok az életben, amelyeket nem láthatunk előre.
Hogyan befolyásolja ez a
kapcsolatukat? Jane a munkáját végezte, de Maura belátja ezt? Meg tud majd
bocsátani?
Ez olyasvalami, amit felfedezünk majd, hogy hogyan találják meg a
visszautat. Nem telik majd el sok idő. Ez egy nagy szakadék. Nem számít,
Maura hogyan próbál a történtekre nézni, Jane meghúzta a ravaszt és lelőtte
az apját. Maura logikus módon fogja meg a dolgokat, és ez csak egy tiszta
érzés volt, amelyet azt hiszem mind el tudunk képzelni. Nem tudom, hogy
egyáltalán láttunk-e már ezelőtt ilyen vad és nyers érzelmeket Maurától.
Vajon beszélő viszonyban
lesznek még? Együtt kell dolgozniuk.
Egy darabig játszani fogunk ezzel. A vidámság természetesen összetartja
őket. Íróként nem tudom ezt gyorsan becsomagolni, mivel ez egy döntő
pillanat az életükben, és nem könnyű túllépni rajta. Együtt kell dolgozniuk,
de ez nem lesz egyszerű. Nem hiszem, hogy a barátságuk nem állhatna helyre,
de el fog tartani egy ideig. Majdnem mindent újra kell kezdeniük, másképpen.
Sokan kíváncsiak, hogy hogyan találkoztak, és talán ez is kiderül majd.
Láttuk, hogy milyen
döbbent és meghökkent Jane. Vajon Maura elé áll majd, és közli, hogy ő csak
a munkáját végezte, vagy bűntatot érez majd?
Valami váratlan következik. Szerintem mind azt gondoljuk, tudjuk, mit tesz
majd Jane, de sokkal érdekesebb, ha nem teszi. Meglepheti saját magát a
válaszával. Azt hiszem, több sokkot és idegességet érez, mint bűntudatot a
közvetett vesztesége, a szoros barátság felbomlása miatt. Maura csaknem
gyűlölettel telve nézett rá. Van egy 14 éves gyerekem, így tudom, milyen
érzés! [Nevet] Tényleg szörnyű! Abban a pillanatban nem képes
feldolgozni, milyen riasztó dolog történt.
Maura egy sor olyan
érzelmen megy keresztül, mikor megtörténik a szörnyűség Paddy-vel, mint
harag és keserűség. Gondolod, hogy ezzel saját magát is meglepte?
Ki nem érzett valamilyen gyengédséget, amikor elővette a pénztárcáját, benne
egy sor fényképpel az életéről? Amikor azt mondta "Én akartam lenni az a
srác, aki ennek a kislánynak az apja lehet, de én csak egy gonosztevő
vagyok.", a szíved megszakad érte. Mauráé is. Mind a jó és rossz kombinációi
vagyunk, és nem számít, mennyire tűnik logikusnak Maura számára, hogy semmit
sem érez iránta, mert ebben a pillanatban lelőtték, és a doktornő mindenféle
kellemetlen érzelmek között van. Szerintem meglepődött, de függetlenül
attól, hogy bevallotta-e, valós probléma. Most ezeket az érzéseket kell
összeegyeztetnie.
Ez egy nagyon
Maura-központú epizód volt - mindkét szülőjének az élete hajszálon múlik -,
és Constance-szal közelebb kerültek egymáshoz az évad során. Ez egy
ugródeszka egy családközpontú történethez?
Igen, van egy rakás családi történet, amiket folytatni fogunk. Maura
családja nagyban különbözik Jane-étől, és sokkal többet tudunk majd meg
Mauráéról. Azt akartam, hogy ez arra késztesse, hogy többet megtudjon róluk.
Most (a harmadik évadban) igazán megismerkedhetünk a hátterével is, hiszen
Maura igazán titokzatos. Sokat tanul majd saját magáról.
Ez egészen biztosan azt
jelenti, hogy megismeri a biológiai anyját.
Igen, kíváncsi vagyok rá. Te nem?
Paddy azt mormogta, hogy
"Hope", miután lelőtték. Szóval ez a neve?
Igen! Azt mondta, "Hope". Sok elképzelés van a fejemben (arról, hogyan írjam
le őt). Nagyon érdekes karakter. Együtt volt Paddy Doyle-lal, 18 évesen
gyereket szült és szellemileg nagyon érett, akár Maura - de ki ő? Nagyon
erős elképzelésem van arról, hogy kicsoda, és hol volt eddig. Már alig
várom, hogy elkezdjem írni azt az epizódot, és beleáshassam magam.
Ez hogyan érinti majd
Constance-t? Találkozik majd Hope-pal?
Feltéve, hogy még nem találkoztak! Akár találkozhattak is, attól függően,
milyen típusú örökbefogadás volt. Nem lesz egyszerű Constance-nak, ahogyan
egyetlen örökbefogadó szülőnek sem az, mikor a gyermeke kapcsolatba kerül a
biológiai szüleivel. Ezen felül most szenvedett súlyos balesetet azért, hogy
megmentse Maura életét, és ez még tovább nehezíti majd a helyzetet.
Nem feledkezhetünk el
Gabriel Dean különleges ügynökről (Billy Burke) sem.
Van egy egész történetünk Dean árulásáról, amit kijátszhatunk majd. Jane
megbízott benne, mint a kedvesében és elárulta neki, hogy Paddy visszatért,
és ő megígérte, hogy semmit nem tesz majd, míg Jane nem engedi, de mégis
lépett. Ez egy szürke zóna. Az évadnyitóra nagy hatással lesz majd minden,
ami a raktárban történt, és nem csak érzelmi téren.
A harmadik évad jövő nyáron
indul a TNT műsorán. |