A sötétség felett valami meglebbent. Jane felpillantott, és megborzongott,
mikor meglátott egy lecsapó árnyékot a magasban.
- Valóban vannak denevérek a harangtoronyban. - mondta - Korábban is
észrevettük, hogy itt röpködnek.
- Denevérek? - kérdezte Maura döbbent kacagással. - És egy nyitott
koporsó?
- Várjon. Egyre jobb lesz. - mondta Jane, és elindult a koporsó felé. -
Vessen rá egy pillantást.
- Kérem, nehogy azt mondja, hogy egy vámpír feküdt ott.
Jane a koporsó felé irányította a lámpája fényét. A szatén párnán volt úgy
fél tucat fekete hajszál.
- Valaki feküdt itt. A kérdés már csak az, hogy a halott, vagy valaki más.
- Jane idegesen felnevetett. - És ezek a hajszálak embertől származhatnak?
Maura a koporsó felett állt, és bámulta az árulkodó szálakat. Hirtelen
megrázta magát, mintha a hely forgott volna körülötte.
- Jane, erre nincs logikus magyarázat.
- Mindig ezt mondja.
Maura megfordult, és rámutatott a padlón lévő olvadt viaszból álló tócsára.
- Valaki gyertyát égetett. És nézze, ott van egy nagy kartondoboz
takarókkal. Valaki itt kempingezett, ennyi az egész. Talán az áldozat.
- Vagy a fickó, aki a koporsóban aludt.
Maura visszament a holttesthez.
- Túl kevés a fény, így nem tudom megvizsgálni. El kell vinnünk a
hullaházba a boncoláshoz. - tárcsázni kezdett a mobilján. - Itt Dr. Isles.
El kellene szállítani egy hullát.
Az egyik helyszínelő ezt suttogta:
- Talán cölöpöt kéne a szívébe verni. Csak a biztonság kedvéért.
Egyre hidegebb lett, Jane látta a saját
leheletét a sötétben, a szellemszerű felhő árnyakká oszlott. Kimberly
Rayner-nek a középiskolában kellene lennie, gondolta Jane, ahogy a
holttestre nézett. Egy tizenhét éves lánynak fiúkkal kellene flörtölnie, és
egyetemre jelentkeznie, és a jövőjéről álmodoznia. Nem holtan feküdnie a
jeges padlón.
- Rizzoli nyomozó? - szólt oda az
egyik helyszínelő. - Találtam egy cipőnyomot.
Jane odament, ahol a férfi kuporgott, és zseblámpájával a sáros padlóra
mutatott.
- Úgy néz ki, hogy férfié, mert úgy 39-40-es méretű. Túl nagy ahhoz, hogy
az áldozaté legyen.
A zseblámpájával a földre mutatott, Jane követte a számokat, amíg el nem ért
az ajtóig - az ajtóig, ahol a gyilkosságot jelentő járőr belépett. Nem,
valaki más is belépett az épületbe. Az ajtó félig nyitva volt, és úgy
érezte, jeges szél szivárog be a nyíláson.
Kinyitotta, és kívül találta magát egy
benőtt udvaron, amit őszi levelek borítottak. Egy ág reccsenésének hangjára
felkapta a fejét. Odavilágított a zseblámpájával. Egy szempár fénylett
vissza rá. |
